Figyelem! A bejegyzések tartalmazhatnak kisebb SPOILER-eket, ám a nagyobbakat mindig feltüntetjük!

2015. május 13., szerda

Könyvmolyképző bolt - Élménybeszámoló


Sziasztok!

(Persze, hogy kések egy napot, mert elfelejtem publikálni a már rég megírt kritikámat, jeee...)

A mai nap egy kicsit - nem is kicsit - másfajta bejegyzéssel készültem, de remélem, tetszeni fog!

Mondhatom olyan szerencsésnek magamat, hogy jelen voltam a Könyvmolyképző első könyvesboltjának megnyitóján a West Endben, május hetedikén.

Sokak által várt dolog valósult meg ezzel, én is nagyon szerettem volna, ha a kiadó végre nyitna egy boltot. És el is érkezett ez az idő!

Az egyik - olvasni nem szerető - barátnőm kísért el a megnyitóra, ami ugyebár kilenckor volt, én pedig (mivel gimnáziumba járok), aznap az érettségi miatt pont délutáni tanításon voltam, ezért nyugodtan el tudtam menni. 


Már a valódi nyitás előtt ott voltunk, mint sokan mások, és az üvegre tapadva figyeltük a bolt azon részét, amit onnan látni lehetett.

Majd eljött a várva várt pillanat, és megnyílt a bolt!

Pont az utolsó lufit kaptam el azok közül, amiket a bejáratban osztottak, tehát szerencsésnek mondhatom magamat. 

Azonnal a vörös pöttyös regények felé vettem az irányt, és tudva, hogy kicsit sürget az idő, hozzám képest szokatlan gyorsaságban kezdtem válogatni a könyvek között.

Olyan jó volt látni, ahogy mindenki levesz a polcról egy könyvet: elolvassa a fülszöveget, majd vagy magánál tartja, vagy visszarakja a polcra. Nem tudom miért, de én kifejezetten szeretem titokba figyelni ezt a folyamatot. 

Végül háromnegyed órás válogatás után beálltam a sorba a három választott könyvemmel, ezek voltak azok:
  • Kerstin Gier: Rubinvörös
  • Maggie Stiefvater: Shiver - Borzongás
  • Rachel Hawkins: Demonglass - Démonüveg
Hát, majdnem. Végül, mivel jó hosszú sor állt, sok esélyem maradt vissza-visszacserélgetni a könyveket, ezért sok váltogatás után ezek lettek a választott könyveim:

  • Brigid Kemmerer: Storm - Vihar
  • Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
...és az egyetlen könyv, amit egyszer sem raktam vissza a polcra:
  • Rachel Hawkins: Demonglass - Démonüveg 
Valamint a kedvezménynek hála', három könyv vásárlása esetén egy ajándékba járt a hűségkötetesek közül, én pedig ott Maggie Stiefvater: Hollófiúk c. regényét választottam, így tehát ezzel a négy könyvvel gazdagodtam.

Összességében nagyon jól éreztem magam a megnyitón - az egyetlen csalódás, ami ért, az előre beharangozott túró rudi elmaradása volt... Pedig már nagyon felkészítettem magamat rá! -, remek könyvekkel tértem haza, amikről egészen biztosan lesz kritika a jövőben, és garantálom, hogy visszatérek a boltba: ezt pedig ne vegyétek fenyegetésnek, hehe!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése