Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Agatha Christie:
Tíz kicsi néger

“Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment,
Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.

Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott,
Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc.

Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten,
Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.

Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat,
Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt.

Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között,
Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.

Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét,
Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy.

Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac
Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.

Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő,
Egyet keblére ölel, és így marad kettő.

Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd,
Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy.

Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg,
Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek.”

Beköszöntött a szeptember, ideje belevágni a kötelező olvasmányokba, kínlódva, vagy éppen olyan gördülékenyen, ahogy én jártam.

Kezembe vettem az igen vékonyka kötet, gondoltam áh, sima ügy lesz.

De nem hogy rövid volt… Izgalmas, nem egy átlagos, sem túlbonyolított történet.

Tény és való, hogy az írónő, a bűnügyi regények koronázatlan királynője, Agatha Christie, sok ilyen remeket írt, de engem ez nagyon megfogott.

A mű, az úgy nevezett Néger –szigeten játszódik, 10 átlagos emberrel, akik Mr. és Mrs. Lacky személyes vendégei. Mint ahogy mondtam 10, teljesen szokványos ember, semmi furcsa küllemmel, munkával, satöbbi. Csak hogy! Kiderül, mind a 10 jómadár elkövetett egy bűntényt, avagy gyilkosságot. Legalábbis egy bakelit lemezre rádolgozott hang, ezt állítja. Hogy ebből mi igaz? …

De az írónő még spékeli a történetet: Mr. és Mrs. Lackyt, egyik vendég sem ismeri, avagy, mindenkit egy csellel csaltak tőrbe. Csak ők tízen vannak a szigeten, amely elhagyhatatlan, se csónak, se semmi, amivel megmenthetik magukat. Közülük egy a Gyilkos.

Az ebédlőben lévő kis porcelán – négerfigurák, melyek pontosan tízen vannak, fogynak, mint az élő vendégek száma…

A gyilkosságokat a fent idézett vers sorai alapján viszi véghez igencsak agyafúrt Gyilkosunk.

A végén fény derül a Rettegett Személy nevére a 10 közül, a végrehajtás menetére, tervére, okára, miszerint Gyilkosunk célja az volt, hogy őrületbe kergesse ezeket a bűnös lelkeket, hogy a végén talán már önszántukból vessenek véget az életüknek…

Christie írásmódja teljesen kábulatba ejtett, akárcsak a cselekmény izgalma. Fenomenálisak szerintem az egyedi, rettenetesen rövid, úgy is mondhatnám tőmondatok, melyek igaz egy idő után kezdenek gépiessé válni, de teljes mértékben átadja, amit a szerző közölni akart az olvasójával.

Napokig féltem utána, bevallom, számomra nagyon megrengető történet volt, és a legjobb kötelező amit olvastam.

Talán csak pár szereplő volt unszinpatikus, és persze az egyes “kiszáradt tőle a torkom” részek, amiből nem volt sok, szerencsére.

Kedvenc szereplőimként talán megemlíteném az első, és az utolsó előtti áldozatokat: Anthony Martsont, és Philipp Lombardot. Teljes ellentétei egymásnak, míg Anthony csak egyszerű balesetet élt át, Lombard pusztulni hagyott egy teljes benszülött törzset az őserdőben, és így fogalmam sincs miért ők akik ‘kedvencként’ megmaradtak bennem.

Nem lett a favorit könyvem, és nem is olvasnám el mégegyszer, de ez volt életem legjobb kötelezője, ami legalább nem csak férfiakról szólt.