Nekem aránylag tetszett ez a film, kedvencem nem lett, de
meg lehet nézni.
Maga a történet arról szól, hogy Dave (Adam Levine) elkezdi
építeni a karrierjét, ezért New York-ba költözik a barátnőjével, Gretával (Keira Knightley). Viszont Davenak hamar a fejébe száll a
dicsőség, és szakít Gretával. Greta ezután egy barátja megkeresése után fellép egy
kocsmában, ahol a tehetségét hamar felfedezi az ex-producer, Dan (Mark
Ruffalo), aki karriert ígér a tehetséges lánynak. A véletlenszerű találkozás
nagy szerencse mindkettejüknek, ugyanis közösen belevágnak egy zenekar
alapításába, ami sikeres lesz.
Először is: imádom benne a zenéket. De komolyan, teljesen jók, rosszabbra számítottam.
Az én kedvenc szereplőm… Nem, nem volt. Ez ritka, általában
mindig van egy favoritom, most nem volt. Viszont Davet sikerült nagyon
unszimpatikussá tenni a filmmel, úgyhogy mikor Maroon 5 dal jön a rádióban,
mindig elteszem egy másik csatornára.
A szinkronok nem nyertek meg annyira, de elviselhetőek. Az
viszont nagyon tetszett, hogy a zenekar nem a szokványos „zenélést” mutatja be
a filmben, hanem kreatív, nyitott és boldog.
Ami tetszik még, az nem más, mint hogy nincs a végén az
ostoba happy end. Hanem hihető, valószerű történetet mutat be a rózsaszínköd
helyett.
A rendező John Carney, aki szerintem összességében jó munkát
végzett. Ajánlani tudom a filmet egy unalmas délutánra, ha valaki egy könnyed,
bájos filmre vágyik.
Viszont, van valami, ami mellett nem tudok elmenni: hogy
lehet, hogy az eredeti cím a Begin Again, magyarra fordítva Szerelemre
hangszerelve? Ez borzalmas, nagyon ostoba ez a cím, és ez alapján az ember azt
gondolhatja, hogy egy szokványos randifilmet fog látni, pedig ez egy zenés
vígjáték, igazán kreatív zenékkel.
A színészek nagyon jók voltak, Mark Ruffalot kifejezetten szeretem, még egy régebbi film miatt. Nekem Keira Knightley is tetszett, viszont, mint említettem, Adam Levine egyáltalán nem.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése