Figyelem! A bejegyzések tartalmazhatnak kisebb SPOILER-eket, ám a nagyobbakat mindig feltüntetjük!

2016. augusztus 8., hétfő

Leiner Laura: Nélküled

Leiner Laura: Nélküled c. könyve,
amely az L&L Kiadó gondozásában
jelent meg 2016-ban
Figyelem! A bejegyzés második fele (amit jelezni fogok), valamint a fülszöveg spoileres!


Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a társaságuk?


A mai napon Leiner Laura nagy sikerű Bexi-sorozatának negyedik részét fogom értékelni.


Már írtam az első három részről (1., 2., 3.), és valahogy így hullámzott a véleményem a sorozatról: legjobb Leiner Laura - ehm, hát ez nem valami jó, rendesen felidegesített a regény - ez elég jó volt, tetszett. Most pedig valahogy így állok: mi? 

Félre ne értsetek, ez volt az eddigi legjobb rész, mindenképpen. Nagyon vicces volt, Bekit egyre jobban kedvelem. Csak nem tudok dűlőre jutni. Nagyjából semmiben sem... De ezt majd az értékelés második felében taglalom ki. 

Mint írtam, tetszett a könyv. Az eddigi legjobb Leiner Laurám, a hangulata, a poénjai, a karakterei miatt... De! Ha úgy igazán belegondolok, miről is szólt ez a regény, nem sokat tudok mondani. Ment tovább a történet, bonyodalmak bonyodalmak hátán, minden a feje tetejére állt, ahogy megszoktuk ettől a sorozattól... De amúgy ugyanott állunk, mint nagyjából a 40. oldalon. Ja, vagyis nem, csak mi ennyit tudunk a dologról, hiszen Leiner ISMÉT egy hihetetlenül idegesítő függővéggel zárja a regényt.

A cliffhanger-ön kívül még Nagy Márk és Beki se veled-se nélküled kapcsolata idegesített, ami már három kötet óta tart, de valószínűleg még kettőn át fog is, hiszen a Bexi-sorozat hatkötetes lesz.

A mellékszereplők továbbra is sziporkáznak. Aszádék egyre jobban a szívembe lopják magukat, Evelint továbbra is szeretem. Daniellát kezdem megszokni, Antival bár nem békéltem meg az Illúziós-kirohanása óta, vele sincs nagyobb bajom. Szóval, ezen a téren Leiner óriási király szerintem.

Éééés akkor innentől jönnek a spoilerek.

Ugyebár színre lépett Tomi, az Üres Utcákból. Ő Beki jelenlegi barátja (vagyis, már nem, vagy lehet, hogy igen, nem tudni...) Szóval erre értettem azt, hogy "mi?". Mert nem tudom, nem tudom, hogy Beki kit választ. Nagy Márkot vagy Tomit (mert bár a sorozat végére 100%-osnak tartom, hogy Márk lesz a befutó, annyi Márker van, hogy ezt úgysem merné Laura meghúzni, meg hát miért is akarná... Ezen szenvednek az első rész óta). Valamint azt sem tudom, hogy én Márknak vagy Tominak szurkolok. Sokáig meggyőződésem volt, hogy Tomi. Pont azokért, amiért Beki is kedveli: mert normális, nem sértegeti Bekát, nem csinál felfordulásokat, meg hát mégis 10/8-as, és magas...:D Márkot pedig bár szeretem, de nekem néhol már sok. Biztos vagyok benne, hogy én nem tudnám őt elviselni nap mint nap, simán az agyamra menne. Valamint Beki helyében nem húznám őt ki a csávából minden egyes alkalommal, mert tutira nem lennék képes rá. Szóval, egy szó mint száz, bizonytalan vagyok. Ugyanis jött a kötet végén Márk Hullócsilag c. könyvéből a beolvasó, és onnan picit máshogy kezdtem látni a dolgokat. De akkor is szeretem még Tomit, hiába gondolják unalmasnak, szerintem cuki, és én adnék még neki esélyt. Sajnos rám valahogy nem hat annyira a Márk-dolog, mint sokakra. Ugyanis az első kötet végén is azt mondtam, hogy nekem nincs bajom Gerivel, és nem győzött meg annyira Nagy Márk (azóta persze Geri egy féreg lett), és most is azt mondom, hogy bár szeretem Márkot, nem 100%-ban. És ez nekem épp elég ahhoz, hogy ne szurkoljak neki vakon. Tehát igazán kíváncsi vagyok a folytatásra... Remélem, hogy Laura Tomiból nem csinál egy második Gerit, aki ekkora idióta lesz.

Összegzés:
Kedvenc karakter: Beki, Körte, Aszádék, és basszus... Nagy Márk. Mert bár tényleg nem szurkolok neki (Tominak sem, abszolút objektív vagyok), vannak olyan jelenetek, amik miatt egyszerűen lehetetlen nem ide sorolni
Legkevésbé kedvelt karakter: Balogh úr és Geri

Kedvenc jelenet: amikor Beki és Márk gyakorolnak az esküvőre
Borító: 10/6 - ez van, nem vagyok kibékülve vele

Történet: 10/8 - igaz, hogy az Illúzió 10/9-es volt, és ezt jobbnak vélem, de a sztoriban semmi előrelépés nincs, így csak nyolcat tudok adni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése