Miután Fanni a figyelmembe ajánlotta ezt a taget, úgy gondoltam, megcsinálom.
Jöjjön tehát a Tündérmese Book Tag!
Pinokkió - A fiú, akinek megnőtt az orra, ha hazudott
Hazudtál már egy könyvről, mert szégyellted, hogy tetszett?
Nem, ez egyáltalán nem jellemző rám. Ha valami tetszik, azt megmondom. Meg egyébként ilyen kérdést amúgy sem tudom, miért tesznek fel bloggereknek, hiszen nekik eleve az a dolguk, hogy kinyilvánítsák a véleményüket, nem?
...
A Szépség és a Szörnyeteg - A lány, aki nem a külsőbe szeretett bele
Melyik könyvet imádod, annak ellenére, hogy rémes a borítója?
Húha, ezen rendesen elgondolkodtam, szerintem a legtöbb könyvemnek szép, vagy legalábbis rendben van a borítója. De végül, különböző okokból Rick Riordan: A szörnyek tengere című könyvét választottam. Nem is az, hogy csúnya lenne, csak valamiért a Könyvmolyképző úgy döntött, hogy az egész sorozatból ezt az egyetlen rész filmes borítóval adják ki... Emiatt pedig elég furcsán mutat egyben a sorozat.
Hófehérke - Akire a szépségéért vadásztak
Vettél már meg könyvet csak a borítója miatt, és ha igen, mi volt az?
Nem CSAK a borítója miatt vettem meg, de határozottan a gyönyörű külső miatt figyeltem fel a These Broken Stars - Lehullott csillagok című regényre. Elég csak ránézni arra a könyvre, és kedvet kap hozzá az ember. Én legalábbis biztosan!
Csipkerózsika - Akit elátkoztak, hogy aludjon, majd az igaz szerelem csókja ébresztette fel
Melyik a kedvenc könyves párod?
Nagyon sok könyves párt szeretek, de valamiért különösen rajongok Day és June párosáért a Legendából. Hjaj, olvasnom kéne már a Született tehetséget....
A kis hableány - Aki feladta az életét a szerelemért
Szoktál kipróbálni új műfajokat vagy inkább maradsz azoknál, amelyeket ismersz és szeretsz? Ha kipróbáltál már újakat, melyik volt az utolsó ilyen könyv?
Több műfajt is szeretek, nem csak egy adott témakörben olvasok. Szeretem a fantasyket, a disztópiákat. a szerelmes regényeket is egyre jobban kedvelem, most épp egy sci-fit olvasok... Szóval mondhatni, elég sok műfajt próbálok ki, úgyhogy egy példát nem tudok mondani.
Hamupipőke - Aki elvesztette a cipőjét éjfél után
Melyik volt az utolsó könyv, ami miatt fennmaradtál egész éjszaka?
Hű, én igazából nem csak az igazán jó regények miatt, hanem bármilyen regény érdekében képes vagyok fennmaradni, mert szeretek este olvasni. De az utolsó olyan példa, hogy már jóformán leragadt a szemem, de még olvastam az a The Unbecoming of Mara Dyer miatt volt. Istenem, az a könyv... Csodálatos volt.
Rapunzel - Akit bezártak egy toronyba
Melyik volt a legrosszabb könyv, amit az elmúlt hónapban olvastál?
Talán On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal? című regényét tudom ide mondani, ami bár kiemelkedően rossz nem volt, de nem olvastam végig. Nem győzött meg. Majd lehet, hogy egyszer újra nekiállok, de az nem mostanság lesz, azt hiszem.
Aladdin - A szegény fiú, aki egy dzsinnt talált
Melyik volt az utolsó "könyvkincs", amit találtál?
Talán a Mielőtt megismertelek Jojo Moyes-tól. Az valóban egy kincs volt.
Alice Csodaországban - A lány, aki a nyúlüregbe esett
Melyik könyv olvasása során érezted úgy, hogy egy teljesen új világba csöppentél?
Ez a legtöbb regény esetében így van... De mondok egy nagyon intenzív példát: Kerstin Gier: Silber című regényében egészen biztosan egy teljesen új világot ismertem meg. És szerettem is meg.
A békakirály - Az elvarázsolt herceg, aki újra emberré vált
Melyik volt az a könyv, amelyikről azt gondoltad, hogy utálni fogod, de végül mégis megszeretted?
Jancsi és Juliska - Akik elvesztek az erdőben és egy boszorkány elfogta őket
Melyik testvérpár (fiú-lány) a kedvenced és miért?
Miért csak fiú-lány párost lehet mondani? Eh, na mindegy. Talán Daemon és Dee az Obszidiánból (még csak azt olvastam a Luxen sorozatból).
Piroska - Akit a nagymamának öltözött farkas felfalt
Melyik könyvben csalódtál azután, hogy beleszerettél a borítóba és a fülszövegbe?
Rumpelstilskin - Akinek senki sem tudja a nevét
Melyik az a könyv, amelyiket imádod, de nem kapott elég figyelmet?
Karen Akins: Időhurok! Remekül felépített, csavaros történet, ami sajnos nem sokakhoz jutott el. Igazán sajnálom, mert tényleg jó regény.





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése